Templomszentelési emlékünnep Nagybörzsönyben

2021. szeptember 26.


Templomszentelési emlékünnep Nagybörzsönyben

 

  1. szeptember 26-án ünnepeltük gyülekezetünkben templomunk felszentelésének 169. évfordulóját. Ez alkalomból Keczkó Pál, a Budai Egyházmegye esperese szolgált közöttünk Isten igéjének hirdetésével, illetve beszédet mondott a templom bejáratánál elhelyezett elhurcolt, kitelepített testvéreink emlékét őrző emléktáblák előtt.

 

Az istentiszteleten a liturgiát Barcsik Zoltán, a nagybörzsönyi gyülekezet parókus lelkésze vezette, majd az istentisztelet után ünnepi közgyűlés következett, amelyen Sztanek Istvánné, gyülekezetünk felügyelője köszöntötte a megjelenteket és egy kedves börzsönyi csomagot adott át esperes úrnak, köszönetképpen. A közgyűlésen Dedinszky Gyula nyugalmazott lelkész, a nagybörzsönyi gyülekezet egykori lelkésze távolról köszöntötte az ünneplő gyülekezetet. Beszédet mondott még Schmidt Viktor, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

 

Az ünnepi közgyűlést megemlékezés követte. Megálltunk elhurcolt, kitelepített testvéreink emléktáblái előtt. A magyar, illetve a magyarországi németek himnusza eléneklése után  megkoszorúztuk az emlékművet. A koszorúzást követően Srna Zoltán, Százd polgármestere emlékezett vissza a kitelepítésekre, majd meghallgattuk Hirth Zsuzsanna előadásában az „Szülőfalum, Nagybörzsöny” (Medgyes Béláné Frankó Erzsébet verse) című verset. Végül Keczkó Pál esperes gondolatai következtek és ezután szeretetvendégségre invitáltuk a jelenlévőket a helyi művelődési házba.

 

Esperes úr templomi igehirdetésében kitért arra is, hogy megőrizve őseink hitét és hagyományait, ne csak a múltban éljünk, hanem a jelenben is ismerjük fel Istenünk gondoskodó jelenlétét és szeretetét, és rá alapozva tekintsünk a jövőbe.

 

Ezúton is köszönjük Mindenkinek, aki valamilyen módon segített, részt vett az ünnepség megszervezésében, lebonyolításában! Aki nem ismerne minket, annak gyülekezetünkről sokat elárul, hogy mindenki beletette a maga részét az ünnepbe, amelyet tudott: valaki hajnaltól főzött, valaki az alapanyagokat adományozta, más takarított és a termet rendezte be.

Hálásak vagyunk ezért az eseményért, legfőképpen pedig hálát adunk az Úristennek, hogy lehetőségünk nyílt együtt ünnepelni és emlékezni ezen a vasárnapon!

Barcsik Zoltán lelkész

 

 

Free Joomla templates by Ltheme