Évszázadok ölelésében - Budai énekünnep 2023 

A Budai Evangélikus Egyházmegye kórusainak és gyülekezeteinek találkozója

 

Mottó: Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. (Jel 21,6)

Budahegyvidék, 2023. november 26., 17.00

Örök élet vasárnapja különleges nap a Budai Evangélikus Egyházmegyében: idén immár harmadszor találkozhattak az egyházmegye kórusai és gyülekezetei, hogy az ige és a muzsika segítségével együtt készüljenek az új egyházi évre. Idén november 26-án a budahegyvidéki evangélikus templom adott otthont az énekünnepnek.

A Budai énekünnep elnevezésű esemény a kórustalálkozó és a korálünnep műfaját egyesíti. A részt vevő énekkarok önálló műsorral készülnek, emellett közösen is előadnak néhány, az alkalom témájához illő kórusművet. Nagy figyelmet kapnak értékes koráljaink: gyülekezeti énekként és többszólamú feldolgozásban egyaránt.

Keczkó Pál esperes betegsége miatt Dobó György egyházmegyei felügyelő köszöntötte a résztvevőket, és Nagy Szabolcs helyi lelkész vezette a liturgiát, majd tolmácsolta az egyházmegye esperesének igehirdetését a Jelenések könyve 21,1–7 alapján. 

Nagyon sajnáltuk, hogy a piliscsabai evangélikus gyülekezet nemrég alakult énekkarát betegség miatt szintén nélkülöznünk kellett.

A budavári gyülekezet Schütz-kórusa Hacknauer Bettina vezetésével Ola Gjeilo kortárs norvég komponista Ubi caritas című művével kezdte és Antonio Vivaldi Gloriájának két tételével zárta a programot

A budahegyvidéki gyülekezet énekkara Hikisch Zoltán irányításával Joseph Haydn zsoltárfeldolgozása után egy spirituálét szólaltatott meg.

A kelenföldi evangélikus egyházközség énekkarának és kamaraegyüttesének műsorát Bence Gábor karnagy úgy állította össze, hogy két korálfeldolgozás keretezett egy evangéliumi motettát. 

Michael Praetorius Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél (EÉ 199) korálharmonizálása után Melchior Franck megzenésítésében hallhattuk Jézusnak a János tanítványaihoz intézett szavait (Lk 7,22–23).

Végül a titokzatos sorsú Liebhold nagyszabású korálfeldolgozása szólalt meg: Az Úrra hagyjad minden dolgod (EÉ 331,2.5).

Az egyesített kórus Gárdonyi Zoltán Emlékezzél, Úr Isten, híveidről című kompozícióját énekelte. A dallam fordulatait, hangkészletét felhasználó, kifejező orgonakíséret segítette a régi magyar ének imádságos – és nagyon aktuális – versszakainak átélését:

„Emlékezzél, Úr Isten, híveidről,

Lelki-testi sokféle szükséginkről,

Viselj gondot irgalmasságodból,

Különösen te szent Egyházadról. 

Ne hagyj minket, Úr Isten, szomjúhoznunk,

Az élő víz adassék most minékünk,

Mely víz után soha nem szomjazunk,

Mert tebenned örökké vigadunk.”

Szepesfalvy Kristóf szaxofonnal, Ferenczi Zsófia és Kovács Kinga fuvolajátékkal gazdagította az alternatim énekek hangzását. Bognár Attila hegyvidéki presbiter a lektori szolgálatot végezte.

Az énekünnep majd minden pontját átszőtte és felemelte Németh Sándor orgonajátéka: a légkörteremtő korálfeldolgozásoktól kezdve az énekek lelkesítő vezetésén keresztül a kórusművek alkalmazkodó kíséretéig.

Az éneklő, igehallgató és imádkozó közösség így fejezte be a napot (EÉ 110,2):

„Hívlak, megváltó Jézusom,

Segítőm vándorutamon,

Világom a sötétben:

Küldd angyalod,

Hogy búk, bajok,

Kísértés ellen védjen!”

 

Az énekünnepről örömmel és hálával tudósít az alkalom szerkesztője és szervezője, a közös kórusművek karnagya.

A szerző egyházmegyei zenei felelős.

A tudósítás megjelent az Evangélikus.hu oldalon 2023. december 4-én.

Szerző: Ecsedi Zsuzsa  Fotó: Szepesfalvy Bence  Videó: Keczkó András

 

  ***

A Budai énekünnep részletes programja

 

Mottó: Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. (Jel 21,6)

 

Prelúdium

Johann Sebastian Bach (1685–1750): Allein Gott in der Höh sei Ehr, BWV 715 és 716

A menny Urának tisztelet (EÉ 43) dallamának feldolgozásai

Németh Sándor – orgona

 Köszöntés

Keczkó Pál esperes

Ecsedi Zsuzsa egyházmegyei zenei felelős

Az idei énekünnepen örök élet vasárnapja üzenetének kibontása mellett a reformációval kapcsolatos ötszáz éves évfordulóra is emlékezünk: 1523-ban keletkeztek az első evangélikus gyülekezeti énekek. Ezek közül kettőt a kórusok és a gyülekezet alternatim, versszakonként felváltva fognak megszólaltatni. Az első a Jer, örvendjünk, keresztyének, Luther Márton személyes vallomása hitéről; a második pedig A menny Urának tisztelet, Nikolaus Decius Gloria-parafrázisa.

Gyülekezeti ének

Jer, örvendjünk, keresztyének – EÉ 318 G-dúrban!

kórusok és gyülekezet

Reiner Gaar (1958*): Nun freut euch, lieben Christen g’mein

Németh Sándor – orgona

Szepesfalvy Kristóf – szaxofon 

1. Jer, örvendjünk, keresztyének, Jer, énekeljünk vígan! Gyülekezzünk, ifjak, vének, Az Úr szent hajlékiban, Ki atyai szeretetből Megváltott veszedelmekből – Dicsérjük háladással!

2. Az ördögnek foglya voltam, Halálban elveszetten, Így kínozott minduntalan A bűn, melyben születtem; És mind mélyebbre süllyedtem, Jó nem volt az életemben, A bűn vont hatalmába.

3. A jó cselekedet, erény Nem segített énrajtam, Nem enyhített lelkem sebén, A jót bárhogy akartam. A kétségek terhe alatt Nékem csak a halál maradt És a pokol borzalma.

4. De végre nagy gyötrelmemet Az örök Úr megszánta, Irgalmára emlékezett: Szívét felém kitárta. Jó Atyaként fordult hozzám, Egyszülöttét feláldozván, Ki néki legdrágább volt.

5. És ő engedelmeskedett: Eljött a földre értem, Szép, tiszta szűztől született – Ember lett és testvérem. Nagy hatalmát elrejtette, Én földi formám fölvette, Hogy a Gonoszt legyőzze.

6. Úgy tégy és csak úgy taníts hát, Mint Jézus, hozzá térve. Hirdesd az Isten országát Az ő dicsőségére, És jól vigyázz, hogy emberek Meg ne rontsák nagy kincsedet – Ezt bízza rád Megváltód. 

Alternatim: Johann Hermann Schein (1586–1630) feldolgozása

kelenföldi zenekar,

Németh Sándor – orgona

 Invokáció

Keczkó Pál: Az Atya, Fiú, Szentlélek nevében!

Gyülekezet: Ámen. 

Introitus

Keczkó Pál: Íme, új eget és új földet teremt az Úr,

és népe örvendez benne örökké. Ézs 65,17–18

Uram, szereteted az égig ér,

embert és állatot te tartasz meg.

Életre kelnek halottaid,

holttestük föltámad!

Ébredjetek és ujjongjatok,

akik a porban laktok!

Mert harmatod az új világ harmata,

és a föld visszaadja az árnyakat. Zsolt 36,6–7; Ézs 26,19

Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek,

miképpen volt kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön örökké.

Íme, új eget és új földet teremt az Úr,

és népe örvendez benne örökké. 

Kollekta

Keczkó Pál: Imádkozzunk! Örökkévaló Istenünk, életünk ideje kezedben van. Minden nap a te ajándékod. Segíts, hogy minden napért hálát adjunk! Add, hogy tudatosan éljük meg mindazt, ami szép, de azt is, ami nehéz. Az emberi élet véges, de te örök élettel ajándékozod meg a tieidet Jézus Krisztus által.

Gyülekezet: Ámen. 

Első kórusblokk

Piliscsaba

Gárdonyi Zoltán (1906–1986): Mondjatok dicséretet – EÉ 276,1.4.5

Vezényel Kajzinger Ildikó 

Budavári Schütz kórus

Ola Gjeilo (1978*): Ubi caritas

Hol szeretet és egyetértés, ott az Isten. Minket Krisztus szeretete gyűjtött egybe, örvendezzünk és őbenne vigadozzunk; tiszteljük és szeressük az élő Istent, és szeressük mind egymást is, tiszta szívvel. Vezényel Hacknauer Bettina 

Budahegyvidék

Joseph Haydn (1732–1809): 26. zsoltár

Jézus, megígérted

Vezényel Hikisch Zoltán 

Evangélium (Mk 13,24–31: Az Emberfia eljövetele)

Bognár Attila: Hallgassátok meg Isten igéjét Márk evangéliumából! Azokban a napokban pedig, ama nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőséggel. És akkor elküldi az angyalokat, és összegyűjti választottait a négy égtáj felől, a föld szélétől az ég határáig. Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor meglátjátok, hogy ezek történnek, tudjátok meg, hogy közel van ő, az ajtó előtt! Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.

Bognár Attila: Ez a mai nap evangéliuma!

Gyülekezet: Áldunk téged, Krisztusunk! 

Közös kórusmű

Gárdonyi Zoltán (1906–1986): Emlékezzél, Úr Isten, híveidről

régi magyar gyülekezeti ének (szöveg: Várad, 1566, dallam: Debrecen, 1774)

 

1. Emlékezzél, Úr Isten, híveidről, Lelki-testi sokféle szükséginkről, Viselj gondot irgalmasságodból, Különösen te szent Egyházadról.

2. Adjad nékünk a kenyeret éltünkben, Amely táplál és erősít hitünkben, Növekedést ád reménységünkben, És megszentel lelkünkben-testünkben.

3. Ne hagyj minket, Úr Isten, szomjúhoznunk, Az élő víz adassék most minékünk, Mely víz után soha nem szomjazunk, Mert tebenned örökké vigadunk.

4. Akik hallják, Úr Isten, beszédedet, Ebből értik irántuk jó kedvedet, Szent Fiadért kegyelmességedet, Hogy adod nékünk örökségedet.

5. Adjad nékünk most is te Szentlelkedet, Ne hallgassuk hiába szent igédet, Sőt, aszerint féljük szent nevedet, Magasztaljuk mindig Felségedet.

 Vezényel Ecsedi Zsuzsa, Németh Sándor – orgona

 IgehirdetésKeczkó Pál

És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve. Hallottam, hogy egy hatalmas hang szól a trón felől: Íme, Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga Isten lesz velük, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. A trónon ülő ezt mondta: Íme, újjáteremtek mindent. És így szólt: Írd meg, mert ezek az igék megbízhatók és igazak! És ezt mondta nekem: Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz. (Jel 21,1–7: Új ég és új föld)

 Gyülekezeti ének

A menny Urának tisztelet – EÉ 43

kórusok és gyülekezet

Georg Philipp Telemann (1681–1767): Allein Gott in der Höh sei Ehr

Németh Sándor – orgona

Szepesfalvy Kristóf – szaxofon  

1. A menny Urának tisztelet, Dicsőség, hála zengjen,

Mert nagy kegyelme véd, vezet, Óv ártó vészek ellen!

Ő minket irgalmába vett. Elnémul harc és gyűlölet: Ő ád minékünk békét. 

2. Tenéked zengjen énekünk, Ó, légy örökre áldott!

Te jól kormányzod, Istenünk, E szép, csodás világot,

És nagy hatalmad végtelen, Hogy bármit rendelsz, meglegyen. Mi benned bízunk bátran. 

3. Megváltónk, Isten szent Fia, Úr Jézus, hála néked,

Hogy értünk, elveszettekért, Hullattad drága véred.

 Isten Báránya, hű Urunk, Fogadd el kérő sóhajunk: Te légy irgalmas hozzánk! 

4. Szentlélek, légy Vigasztalónk, Ha sátán kísért, támad!

Te őrizd, védelmezd, te óvd A drágán szerzett nyájat!

Megváltónk értünk szenvedett. Legyőzni bajt, ínségeket Te adj erőt minékünk! 

Alternatim: Johann Crüger (1598–1662) feldolgozása

Ferenczi Zsófia és Kovács Kinga – fuvola,

kelenföldi zenekar,

Németh Sándor – orgona 

Második kórusblokk

Kelenföldi ének- és zenekar

Michael Praetorius (1571–1621): Dicsőítünk, Krisztus, aki szenvedtél – EÉ 199,1.5

Melchior Franck (1580–1639): Jézus szavai János tanítványaihoz – evangéliumi motetta

Jézus szólt: Ím, mondjátok Jánosnak meg, amit hallotok s láttok:

A vakok látnak, sánták járnak, megtisztulnak a poklosok, és a süket is hall.

S ki meghal, föltámad. És a szegény égi evangéliumnak örvendez.

És boldogok, kik bennem nem kétkednek. (Lk 7,22–23)

Liebhold (†1729): Az Úrra hagyjad minden dolgod – EÉ 331,2.5 

Vezényel Bence Gábor

Általános könyörgő imádság

Keczkó Pál: Imádkozzunk! Istenünk, aki egyszülött Fiadat adtad a világ megmentéséért, és aki által megújítod a teremtettséget, újíts meg minket is Szentlelkeddel, hogy neked tetsző legyen imádságunk! Bognár Attila: Urunk, segíts meg minket, hogy jól sáfárkodjunk életünk kegyelmi idejével, és soha ne éljünk vissza türelmeddel, hanem nap mint nap harcoljunk bűneink ellen, az irgalmasság gyermekeiként mindenkivel irgalmasságot cselekedjünk, és minden alkalmat megragadjunk a veled való közösség keresésére! Jézus Krisztusért kérünk,

Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!

Bognár Attila: Urunk, könyörgünk mindazokért, akiknek életére betegség, testi-lelki szenvedés, nélkülözés, háború vagy természeti csapás okozta nyomorúság vet árnyékot. Adj nekik enyhülést, és emlékeztesd őket arra, hogy a földi ínség csupán ideig való, a te szereteted azonban örökké tart, és semmi sem választhat el tőle. Jézus Krisztusért kérünk,

Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!

Bognár Attila: Urunk, kérünk, formálj bennünket éneklő egyházzá. Könyörgünk kórusvezetőink és kántoraink szolgálatáért a budai egyházmegyében. Add, hogy akik az orgonánál és az énekkarokban, zenei együttesekben szolgálnak, a te neved dicsőségét hirdessék! Jézus Krisztusért kérünk,

Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!

Bognár Attila: Könyörgünk azokért, akikben a maguk vagy mások szenvedése, az életükért való aggodalom, a betegség, a haláltól való félelem és a gyász elnémította az éneket. Add, hogy Krisztus megváltásának öröme újra felszabadítsa őket az éneklésre! Jézus Krisztusért kérünk,

Gyülekezet: Urunk, hallgass meg minket!

Keczkó Pál: Hallgass meg minket, Urunk, és ne vess meg gyengeségünkért, hanem teljesítsd ígéretedet, és őrizz meg nyájad közösségében, amíg elhozod országodat, ahol béke és igazság lakik, ahol nincs többé szenvedés, és nincsen halál, hanem te magad leszel minden mindenekben szent Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.

Gyülekezet: Ámen. 

Harmadik kórusblokk

Budavári Schütz kórus

Antonio Vivaldi (1678–1741): Gloria

Quoniam tu solus sanctus

Cum Sancto Spiritu

Mert egyedül Te vagy szent, egyedül te vagy az Úr,

egyedül te vagy fenséges, Jézus Krisztus,

a Szentlélekkel együtt az Atya dicsőségében! Ámen. 

Vezényel Hacknauer Bettina, Németh Sándor – orgona

Miatyánk

Keczkó Pál és gyülekezet: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek, és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Köszönetmondás, hirdetésKeczkó Pál

Áldás

Keczkó Pál: Isten népe! Az Úr áldjon meg és őrizzen meg téged! Az Úr világosítsa meg az ő arcát terajtad, és könyörüljön rajtad! Az Úr fordítsa az ő arcát tefeléd, + és adjon neked békességet! Gyülekezet: Ámen.

Gyülekezeti ének

Nyugvóra térek, Istenem – EÉ 110 

1. Nyugovóra térek, Istenem, békén behunyom két szemem,

Vigyázol rám a mennyben. Ha nap, ha éj, Nem árt veszély, Oltalmad őriz engem.

2. Hívlak, megváltó Jézusom, Segítőm vándorutamon,

Világom a sötétben: Küldd angyalod, Hogy búk, bajok, Kísértés ellen védjen!

3. Küldd őt, mint hős vitézedet, Hogy nyújtson mentő, hű kezet,

Ha bűn hatalma ront rám! S ha jő halál, Szentlélek, állj Mellém a végső órán! 

Németh Sándor – orgona 

Postlúdium

Johann Christoph Bach (1642–1703): Mein schönste Zier und Kleinod bist

A Nyugovóra térek, Istenem (EÉ 110) dallamának feldolgozása

Németh Sándor – orgona

 

 

 

Free Joomla templates by Ltheme