Egyházmegyei hittanverseny a Budavárban

Zsúfolásig megtelt gyermekekkel a Budavári templom.

Nagy létszámban gyülekeztek össze általános iskoláskorú gyermekek (170 fő, 4 korosztályban, 3-4 fős csapatokban) március 9-én, szombaton délelőtt kísérőikkel együtt a budavári templomba, hogy az egyházmegyei hittanversenyen bizonyítsák felkészültségüket és tudásukat Lukács evangéliumából. A kezdő áhítatot Keczkó Pál esperes tartotta. A lelkészi házigazda, Bence Imsi és zenész csapata jó hangulatú közös éneklésre fogta a gyerekeket. Ezután indítottuk a verseny helyszínére a csapatokat. Nem volt egyszerű ennyi gyermeket mozgatni egy olyan helyen, ahol eléggé zegzugos az épületegyüttes, ráadásul a felajánlott versenyhelyszín, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola sem a szomszédban volt, és ott sem csupán a mi programunk futott. Mondhatjuk, hogy Kodálytól Kodályig jutottunk, Vár alatti szobrától a zeneiskoláig.

A megmérettetés feladatai talán nem voltak könnyűek, de a csapatok bátran szembenéztek a kihívásokkal, és jó felkészültségről tettek tanúbizonyságot.

Jólesett a versenyben és a lépcsőmászásban eltikkadt gyermekeinknek a pizzás ebéd és a vári gyülekezeti tagok felajánlásából előkészített számtalan finomság.

A házigazdák igyekeztek színessé és élvezhetővé tenni a napot úgy, hogy ne csak a versenyláz, hanem a játékos felszabadultság is ott legyen a gyermeki szívekben. Számtalan kísérőprogramot kínáltak: Barlangkaland, vári akadályverseny, kézműveskedés, fotófal, társasjátékozás és csocsózás közül választhattak a gyerekek, amíg a feladatok kiértékelése zajlott.  Jó volt látni a vidám gyerekeket játék közben, igazi elemükben. A csapatok szorgalmi feladatul kapták, hogy rajzban és versben képzeljék és mondják el, mit jelent nekik a Mennyország ígérete. Nagyon sok szép alkotás született, amiket a templomban meg is csodálhattunk. És jóllehet egy rövid időre újra versenybe kellett szállnia néhány csapatnak az egyenlő esélyek miatt, végül így is az előre tervezett időben és megnyugodott lelkiismerettel zárhattuk a napot. Felszabadult tapssal gratulálhattunk a dobogósoknak, de minden résztvevőnek, felkészítőnek és a háttérben dolgozónak is, hogy Isten áldásával sok szép élményben részesülhettünk. Köszönet Péterné Mestery Rita egyházmegyei gyermekmunka referensnek a nap megszervezéséért, a házigazda váriaknak a kivitelezésért, és az egyházmegyének az anyagiak biztosításáért. Köszönet a felkészítő hitoktatóknak és lelkészeknek, valamint a gyermekeket kísérő felnőttek! Hála Istennek minden ajándékáért!
 
Péter Zoltán, budavári lelkész
 

Napi ige

Megfeledkezik-e csecsemõjérõl az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha õ meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! (Ézs 49,15)

Mert meg vagyok gyõzõdve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendõk, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétõl, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. (Róm 8,38?39)