Diakóniai találkozó Hegyvidéken

Madocsai Dániel, diakóniai felelős beszámolója

Nagy örömmel adok hírt, hogy hosszú idő után újra diakóniai találkozó volt az egyházmegye gyülekezeteiből összegyűlt lelkes gyülekezeti tagok rész vételével!

A szeptember 14-én, szombaton délelőtt tartott összejövetelen 18 fő vett részt. (Szomorúságom, hogy a május óta indult szervezés dacára, sajnos a 14 gyülekezetből nyolc nem képviseltette magát.)

Herzog Csaba igehirdetése és éneklés után bemutatkozó kör volt. Később, meghívott vendégünk Görög Zoltánné, Hajni tartott rövid beszámolót a Fébé Ev. Diakonissza Egyesület múltjáról, és az ott végzett főnökasszonyi munkájáról. A szünetben büfé-asztal várta a vendégeket, jó hangulatú beszélgetések indultak, amik aztán Bajnóczy Ilike Budavári diakóniai munkatárs beszámolója után már nagy körben folytatódtak. Az alkalmat az én beszámolóm zárta. A Fébé Egyesület, mint Fébé Segítő Szolgálat jövőbeni tervezett munkájáról beszélgettünk.

A találkozó végén Fébés ajándékkönyveket osztottam, és esperes úrral már a következő alkalmon kezdtünk gondolkodni. Jövőre kicsit később, az iskolakezdés után, de Advent előtt, valamikor novemberben TALÁLKOZUNK!

Addig is szívesen veszem, ha megkeresnek, és én is jelentkezni fogok!

Kérem, látogassanak el a www.febeegyesulet.hu oldalra, és kövessék a Facebookon is!

Erős vár a mi Istenünk!

Madocsai Dániel

Napi ige

Megfeledkezik-e csecsemõjérõl az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha õ meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! (Ézs 49,15)

Mert meg vagyok gyõzõdve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendõk, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétõl, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. (Róm 8,38?39)