Budapest Kelenföld - Laulujoutsen

A magyarországi finnek körében 2009 adventjén alakult női énekegyüttes tagjai Magyarországon élő, dolgozó és tanuló finnek, valamint néhány finnül jól tudó magyar, évadtól függően 6-12 fő. Otthonuk a Budapest–Kelenföldi Evangélikus Egyházközség, ahol az 1980-as évek óta rendszeresen tartanak finn istentiszteleteket.

A finnek nemzeti madaráról, az énekes hattyúról elnevezett együttes elsősorban a finn közösség alkalmain szolgál – adventi és húsvéthétfői istentisztelet, Legszebb karácsonyi énekek, nemzeti ünnepek és a finn iskola alkalmai – de felléptek a Kórusok éjszakáján (2016, 2018) és a Kórusok téli éjszakáján (2018), valamint finnes civil szervezetek rendezvényein és családi ünnepeken is.

Az elsősorban finn kortárs szerzők műveit és feldolgozásait éneklő együttes vezetője Pap Kinga Marjatta (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), aki folyamatosan fogadja elsősorban finn (másodsorban finnül jól tudó magyar) érdeklődő énekesek jelentkezését.

https://www.facebook.com/Laulujoutsen

Napi ige

A szétszóródottakat összegyûjtöm, dicsõvé és hírnevessé teszem õket az egész földön, ahol gyalázták õket. (Zof 3,19b)

Amikor együtt voltak, megkérdezték tõle: Uram, nem ebben az idõben állítod helyre Izráel országát? Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan idõkrõl és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erõt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek... (ApCsel 1,6?8)